Empátialabor születése
ALAKULÁSUNK TÖRTÉNETE...
Kezdet
Mielőtt magánpraxist kezdtem volna építeni, pszichológusként börtönben és alapítványi közegben dolgoztam. Fogvatartottakkal, örömlányokkal, akiket a társadalom gyakran gyorsan megbélyegez, elutasít, kirekeszt, stigmatizál.
Erdélyi magyarként a kisebbségi lét és a kirekesztettség élménye számomra sem ismeretlen. Talán ezért is tudok mélyen kapcsolódni azokhoz, akiket mások könnyen címkéznek. Ezekben a helyzetekben értettem meg igazán, milyen ereje van annak, amikor a viselkedés mögött meglátjuk a történetet. A tettek mögött az embert. És amikor nemcsak megértünk valakit, hanem valódi empátiával fordulunk felé.
Innen indult bennem valami, ami később az Empátialabor alapjává vált.
A magánpraxisomat eleinte bérelt szobákban építettem. Különböző rendelőkben dolgoztam, meglévő struktúrákhoz csatlakoztam, próbáltam beilleszkedni kész rendszerekbe. Kívülről ez akár jól működő modellnek is tűnhetett. Belül azonban egyre erősebben éreztem, hogy valami hiányzik.
Magányos volt ez a működés. Hiányzott belőle az a fajta emberi és szakmai kapcsolódás, amely számomra valóban megtartó lenne. Egy idő után világossá vált bennem: én nem egyszerűen rendelni szeretnék valahol. Én létre szeretnék hozni egy olyan helyet, ami valamiben más.
Nem egy átjáróházat. Nem egy félúton megalkudott teret. Nem egy kibérelt albérletet lelakott bútorokkal, ahol a fürdőszobán keresztül sétálunk be a terápiás szobába. Hanem egy olyan pszichológiai központot, ahol jó megérkezni. Ahol a kliens már az első pillanatban érzi, hogy fontos. Hogy tisztelettel fogadják. Hogy a környezet is azt üzeni: számít, hogy ő itt van.
Alapelveink
Így született meg az Empátialabor első alapelve: olyan környezetet teremteni, ahol a kliens jól érezheti magát, és ahol az igényesség nem luxus, hanem a pszichológiai biztonság része.
A healing design is abból indul ki, hogy a környezet nemcsak kiszolgálja a gyógyítást, hanem aktívan segítheti is. Fontos tehát, hogy egy hely milyen érzést kelt, milyen minőséget képvisel, és mennyire támogatja azt, hogy valaki meg tudjon érkezni saját magához.
Az Empátialaborban ezért a magas szakmai színvonal mellett arra is törekszünk, hogy a minőségi szolgáltatás elérhető és emberközeli maradjon.
A második fontos alapelv számomra az volt, hogy olyan helyet hozzak létre, ahol a pszichológusoknak sem kell elszigetelten, magányosan dolgozniuk.
Ez a hivatás kívülről sokszor csendesnek tűnik, valójában azonban könnyű benne egyedül maradni. Éppen ezért tudatosan olyan szakmai közösséget szerettem volna építeni, ahol lehet kapcsolódni, kérdezni, együtt gondolkodni, és ahol szakmailag és emberileg is megtartjuk egymást. Mert meggyőződésem, hogy a jól működő szakember mögött gyakran ott van egy jól működő közeg is.
Amiben hiszünk...
A harmadik alapelvünk abból a tapasztalatból született, hogy sok embernek kifejezetten nehéz kiválasztani a számára megfelelő szakembert. És ez teljesen érthető. A legtöbben nem tudják pontosan, milyen szempontok alapján érdemes dönteni, miközben ez a választás meghatározó lehet.
Ezért az egyik legfontosabb felelősségünknek azt tartjuk, hogy segítsünk megtalálni azt a szakembert, aki valóban a leginkább illeszkedik a klienshez. Nem pusztán módszertani vagy szakmai szempontból, hanem emberileg is.
Mert egy jó terápiás kapcsolat sokszor valóban fél gyógyulás. És azt is látjuk, hogy nemcsak az számít, mit tud egy pszichológus, hanem az is, hogyan van jelen, milyen érzés mellette lenni, és mennyire tud létrejönni az a bizalmi kapcsolódás, amelyre a közös munka épülhet.
A negyedik alapelv: érték legyen az Empátialaborhoz tartozni.
Az Empátialabor számomra soha nem pusztán egy jól működő rendelő akart lenni. Azt szerettem volna, hogy érték legyen ide tartozni — nem látszatból, hanem minőségből, szemléletből és emberi jelenlétből fakadóan.
Ezért nagyon tudatosan választjuk ki, kikkel dolgozunk együtt. A csapatépítés nálunk nem pusztán szakmai önéletrajzok mentén történik. A személyes jelenlét, az emberi minőség, az értékrend és a kapcsolódási képesség legalább annyira fontos számomra, mint a szakmai tudás.
Ahogyan mindez testet öltött
Az első, 150 négyzetméteres rendelőnk felújításába akkor vágtunk bele, amikor a kislányom még alig múlt egyéves. Kilenc hét alatt készültünk el. Rengeteg munka, döntés, fáradtság és energia volt benne, de minden négyzetméterében ott volt a lelkünk.
Ezt követte a logó és a weboldal megalkotása. Eredetileg kiszerveztem ezt a feladatot, de egy idő után világossá vált számomra, hogy azt a belső világot, hangulatot és szemléletet, amit meg szerettem volna mutatni, nehéz lenne teljes mélységében átadni másnak. Végül a weboldalt én készítettem el, teljesen laikusként. Nem technikai projektként tekintettem rá, hanem egy újabb térként: egy olyan felületként, ahol jó érzés időzni, amely tükrözi azt, amit az Empátialabor képvisel.
Ezután következett a csapatépítés. A kiválasztás, a közös irány megtalálása, a lemorzsolódások, a csalódások, a nehéz döntések — és közben az én saját utam a vezetői szerepben.
Talán ez az egyik legnagyobb tanulás számomra azóta is: megérkezni vezetőként. Folyamatosan tanulok, fejlődöm, formálódom ebben a szerepben. Egy intézményt építeni nemcsak szakmai feladat, hanem komoly személyes érési folyamat is.
Ebben a férjem a legnagyobb támaszom és tanítóm. Kiváló vezetőnek tartom, aki a mérnöki világban nagy dolgokat ért el, és biztosan tudom, hogy nélküle sok döntést impulzívabban, érzelmileg sodródva hoztam volna meg. Hálás vagyok azért, hogy mellettem áll, visszajelez, megtart és támogat ezen az úton — különösen azokban a pillanatokban, amikor még én magam is tanulom, hogyan lehet elbírni azt a súlyt és felelősséget, ami ezzel jár.
Az Empátialabor nem ideális körülmények között született — hanem valódi életből.
Közben az élet sem állt meg. Második rendelőnket a második gyermekünk születése után néhány hónappal nyitottuk meg, egy olyan időszakban, amikor két kisgyermek mellett az alvásért is küzdöttünk, és a nappalok sokszor összefolytak az éjszakákkal.
Mondhatnánk, hogy nem ez volt a legtökéletesebb időzítés. Mégis, ma már inkább azt érzem, hogy az Empátialabor éppen ettől lett az, ami. Nem steril körülmények között született, hanem valódi életből. Terhelésből, szeretetből, hitből, kitartásból és abból a belső bizonyosságból, hogy ezt érdemes megépíteni.
Honnan tudjuk, hogy jó úton járunk?
Onnan, hogy a klienseink újra és újra azt jelzik vissza: már az első pillanattól biztonságban érzik magukat nálunk.
És onnan is, hogy a kollégáink nem egyszerűen csak dolgozni járnak be. Kapcsolódnak, jelen vannak, és közösen viszik tovább azt a szemléletet, amelyet az Empátialabor képvisel.
Időről időre máshol is visszaköszönnek azok az ötletek, megoldások és szemléleti elemek, amelyeket mi kezdtünk el képviselni. Igen, ez néha tud ambivalens érzés lenni, akár bosszantó. De közben azt is jelenti, hogy nyomot hagyunk. Hogy amit építünk, annak súlya van. Hogy láthatóvá vált. És talán ez is egyfajta csendes visszaigazolás arra, hogy valamit valóban jól csinálunk.
Mit jelent számomra ma az Empátialabor?
Az Empátialabor számomra ma már nem csupán egy rendelő.
Hanem egy szemlélet. Egy hely, ahol az empátia, az igényesség és az emberi kapcsolódás alap. Egy hely, ahol jó lenni. Kliensként is. Szakemberként is.
Hálás vagyok a kollégáinknak, akik lojalitással, szakmai igényességgel és emberi jelenléttel velünk együtt építik ezt a helyet.
És hálás vagyok a klienseinknek is, akik újra és újra megtisztelnek bennünket a bizalmukkal.
