40 felett: felnövekvő gyermekekről, munkahelyi kiégésről, az életközép lelki nehézségeiről
De ilyen csillagászati albérlet és lakásárak mellett mégsem mondhatja azt a fiának, hogy költözzön el…
Reggeli hálaadás – pillant rá a hálószoba tükör fölé ragasztott cetlire Ági, akinek még épp csak az egyik szeme pattant ki a telefon ébresztőjén felhangzó „Love is in the air” hatására. Az előző este elfogyasztott két pohár vörösbortól bár tudta, hogy sokat fog majd forgolódni, de választania kellett az éjszakai izzadás és a nyomasztó hétköznapi terhek miatti agyalós nem alvás között. Feltápászkodik, reggelit készít a kisebbik fiának, mivel a nagy már megint elvitte magával az este bevásárolt péksütit. Lassan meg kellene beszélnie vele, hogy felnőtt már, szálljon be az otthoni költségekbe, vagy legalább a bevásárlást intézze el magának, de maga sem tudja, hogyan kezdeményezzen minderről egy nem ordítozásban végződő beszélgetést. Ennél még az is könnyebb volt, amikor minden reggel káromkodva kereste a kulcsát, azért legalább jól le lehetett teremteni. De mióta felvették az egyetemre Ági általában azt sem tudja, hogy mikor van otthon. Közben valahogy egyszerre hiányzik neki a folyamatos jelenléte, és zavarja is őket, amikor éjjel betoppannak a barátnőjével, és közösen felforgatják a hűtőt. Ági úgy emlékszik, hogy az ő fiatalkorában még szóba sem került a szülőkről való leválás kérdése, mivel az ember egyszer csak elkerült otthonról, vagy albérletbe, vagy kollégiumba költözött, és csupa olyan dolgokat csinált, amiket a szüleinek véletlenül sem lett volna szabad megtudniuk. De ilyen csillagászati albérlet és lakásárak mellett mégsem mondhatja azt a fiának, hogy költözzön el… ha viszont együtt élnek nem csinálhat úgy nap mint nap, mintha nem tudná, hogy kitől származik a lyukas alsónadrág a szennyesben és a szilánkosra fagyott stampós poharak a mélyhűtőben.
Új, közös életük szabályai...
Magyarországon 2025. január 1-jén az 1975-ben született 49 évesek éltek a legtöbben. Legtöbbjük gyermekei mostanában válnak nagykorúvá, ami régebben általában azt is jelentette, hogy kirepülnek a fészekből. Napjainkban azonban egyre több fiatal felnőtt marad hosszabb-rövidebb ideig a szüleivel közös háztartásban, ami mindannyiuk számára új kihívásokat jelent. A mostanában felnőtté váló generáció jóval több figyelemben és demokratikusabb nevelési elvekben részesült a szüleitől, mint az előző, ami azt is eredményezi, hogy a fiatalok később válnak önállóvá, és mivel többé-kevésbé jól érzik magukat otthon, kevésbé éreznek belső késztetést arra, hogy minél előbb elköltözzenek. Mivel több felnőtt együttélése egy új életmód kezdetét jelenti, nem kell a felnőtté váló gyermekinket úgy kezelnünk, mintha semmi sem változna. A szülőknek érdemes beszélgetést kezdeményezniük arról, hogyan tudják kialakítani új, közös életük szabályait. Ezáltal saját igényeiket is megfogalmazhatják, és a gyermekeiket is új, felnőtt kompetenciákkal ruházhatják fel, ami az egész családban javíthat az egymás közötti együttműködésen és kommunikáción.
Ági a munkahelyén sem érzi igazán jól magát
Ági a munkahelyén sem érzi igazán jól magát, az az igazság, hogy rettenetesen unja. Huszonévesektől kell meghallgatnia és demokratikusan, toleránsan bólogatnia, ne adj isten még lelkesedést is mutatnia olyan ötletek iránt, amiket ő már kismilliószor hallott, kipróbált, vagy nemes egyszerűséggel nem jönnek be neki. Neki is voltak eredményei, szép teljesítményei, még saját alkotásai is, de miután a legutolsó munkahelyéről kirúgták, nyíltan nem kimondva, de sugallva azt, hogy rugalmatlan, és nem tud eléggé alkalmazkodni a cégkultúrához (ami a rendszeres pénteki fröccsözéseket jelentette volna, pontosan egy időben a nagy nehezen lefixált közös családi társasozással), úgy döntött, hogy nem vár már a munkától túl sokat. Szépen csendben elücsörög a munkahelyén, ami igaz, hogy még kb. húsz év, és azt suttogják, hogy akkor már a nyugdíj semmire sem lesz elég, de van még egy hasonló korú kolléganő, akivel jól el lehet röhögcsélni, divat oldalakat és színházjegyeket nézegetni, amíg eljön az ebédidő. Illetve csak lehetett, mert mostanában két fiatal kolléga is felmondott, a munkahely-magánélet egyensúly felborulására és a klímatudatosság alulértékelésére hivatkozva, ezért Áginak az ő feladataikat is át kellett vennie. Jó érzés volt megtapasztalnia, hogy még mindig a kisujjában van a munka, de azóta folyamatosan úgy érzi, hogy nincs ideje semmire, nem tudja befejezni időben a feladatait, és azok soha nem lesznek olyan minőségűek, amivel elégedett tudna lenni. Ettől nap mint nap csak feszültebb lesz, és retteg attól, hogy annak ellenére, hogy ő az, aki mindent elvállal, az éves értékelésről majd megint porig alázva kell kikullognia.
Sok középkorú küzd azzal is, hogy elfásult már a munkájában, nem talál benne kihívást...
A negyvenes – ötvenes korosztály, azaz az X generáció tagjai híresek alaposságukól, mindenre kiterjedő felelősségvállalásukról, megbízhatóságukról, kitartásukról és kivételes terhelhetőségükről. Mégis, ez mintha nem jelenne meg értékként manapság a munkahelyeken. A technológiai újítások és a másképpen nevelt, más hatások között szocializálódott fiatalabb korosztályok képviselői között valóban gyakran túlságosan merevnek és rugalmatlannak tűnhetnek. Hiszen ők még azt tanulták, hogy a tapasztalat az érték, aminek megszerzéséhez hosszú évtizedek szükségesek, ezért ennek híján ne nagyon ugráljanak, mert senki nem fogja őket komolyan venni. Most pedig azt látják maguk körül, hogy minden új dologban első perctől fel kell venni a ritmust, ismerni kell az összes digitális platformot, és tekintélyelvűség helyett meg kell tanulni a fiatalokkal jóban lenni, mindenféle furcsának tűnő igényeiket figyelembe venni. Ugyanakkor sok középkorú küzd azzal is, hogy elfásult már a munkájában, nem talál benne kihívást, vagy éppen cinikusan kezd el hozzáállni. Ezek a kiégés jelei, amelyeknek megjelenésekor érdemes szakember segítségét igénybe venni. Az érett középkorúakra gyakran jellemző, hogy övék a gyermekek és a szülők anyagi támogatásának, gondozásának felelőssége, sokuknak van még lakáshitele, ezért nem hallgathatnak mindig a vágyaikra, nincs lehetőségük arra, hogy hobbira épülő vállalkozásokban próbálgassák szárnyaikat. Sokan emiatt el is hallgattatják az ebben az időben a feltörő hiányaikat és negatív érzéseiket, ami keserűséghez, időnként a könnyebb helyzetben lévők felé irányuló ellenséges érzelmekhez vezethet. Érdemes ilyenkor őszintén szembenézni azzal, hogyan érezzük magunkat most a bőrünkben, mi mindent valósítottunk meg és milyen vágyak vesztek el útközben, mi hiányzik valójában, és milyen fontossági sorrendben. Mindezt a már meglévő racionalitással és bölcsességgel párosítva, akár apró lépésekben megvalósítva jelentős közérzet növelő hatás érhető el. Nem biztos, hogy csapot-papot otthagyva színésznek kell például állni, de egy heti rendszerességű színjátszó körhöz már könnyebben lehet csatlakozni.
Ági legszívesebben időnként csapot-papot otthagyva menekülne...
Ági várja már az estét, amikor a barátnőivel jógázni megy. Ezt az egy szabad estét egy héten engedélyezi magának, az összes többitől lelkiismeret furdalás gyötri. De mit csináljon, ha a körmöse csak hét elején ér rá, hiszen Áginak meg kell értenie, hogy mint minden hónapban egy hétre, most is elutazik a tengerentúlra, és a köztes időszakokba kell besűrítenie a vendégeit. A fogorvos pedig Ági egyetlen home office napján, pénteken nem rendel, mivel szeretné elkerülni a csúcsforgalmat a Balaton felé. Megértésből elég sok van Ági életében, de szerencsére az utóbbi években volt lehetősége ezt profiktól is megtanulnia, hiszen ezért járt különböző önismereti csoportokba újra meg újra. Bár időnként kétségek gyötrik, hogy történt-e a közérzetében javulás, azért minden jel arra mutat, hogy pszichológiai tudása sokat fejlődött az utóbbi időben. A gond csak azzal van, hogy hiába képes másokat empatikusan meghallgatni és asszertíven kommunikálni, felismerni a negatív gondolatait és bármikor nyakon csípni a maladaptív sémáit, még mindig a szívébe mar, amikor az anyja hétvégenként szembesíti azzal, hogy tulajdonképpen ő tehet az egész életéről, vagy amikor nem tud elég türelmes lenni a gyerekeivel reggeli készülődés közben. Persze tudja ő, hogy mindent magának köszönhet, hiszen ő választotta a férjét, a hivatását, a korai és a késői gyerekszülést, a nagyvárosba költözést, meg az egész hóbelevancot, amitől olyan nemistudja hogy érzi most magát, de ha őszinte akar lenni magával, legszívesebben időnként csapot-papot otthagyva menekülne el a Holdra.
A legjobb lenne talán mindent újrakezdeni: hallgatni a vágyaira, megérzéseire, valami olyan munkába fogni, ami mindig is szeretett volna lenni, lefogyni, önmagával sokkal többet törődni, esetleg csak egyetlenegyszer engedni a csábításnak egy jógás elvonuláson…. de valahogy fáradt. És közben lélekben gyakran ostorozza is önmagát. Miért érez úgy, hogy nem is szívesen játszik már a kicsivel, mikor annyira vágyott rá, és a világon a legjobban szereti őt? Hogy lehet olyan anya, aki nem szívesen készít a családnak vacsorát lefekvés előtt? Miért olyan türelmetlen a férjével? Miért nem bírja öt percnél tovább hallgatni az anyját a telefonban? Miért alszik el minden este, pedig megígérte magának, hogy havonta egy könyvet most már biztosan elolvas? Miért nem képes arra, hogy feladja az unalmas állását, és végre megvalósítsa önmagát, miközben körülötte ezt olyan sokan megteszik?
Tekintete a hálószobatükörre ragasztott hálaadós cetlire téved, de most mintha az is számon kérőn nézne le rá: adj hálát az életedért, örülj, hogy van jó férjed, egészséges gyerekeid, munkád, van lyuk a seggeden…. semmi értelme forgolódni egész éjjel, azon rágódva, hogy mi a baj veled.
Az életközép válság egy normatív krízis...
Az utóbbi húsz évben egyre több nő szülte első vagy többedik gyermekét jóval harminc vagy akár negyvenéves kora felett. Mindez azt eredményezi, hogy egy családon belül akár több generáció is élhet egy fedél alatt. Bár ez nagyanyáink idején ismerős jelenségnek számított, mégis más szabályszerűségek voltak jelen, a mai negyvenesek pedig kevés ehhez hasonló példát láttak életükben. A korábbi többgenerációs családoknál ugyanis a negyvenes-ötvenes nő gyakran már csak nagyszülő szerepben tartozott a családhoz, és a sokkal aktívabb életet élő gyerekes fiataloknak segített. Most egy ugyanilyen korú nő az aktív munka mellett még gyakran a gyermekéért az iskolába és az edzésre siet, az idősödő szüleinek is besegít, miközben külsőleg és életvitelében egyaránt próbál megfelelni a fogyasztói társadalom elvárásainak. Nem beszélve arról, hogy az elterjedőben lévő pszichológiai edukáció hatására egyre többen próbálnak minél jobb szülővé és társsá válni, sőt, teret adni életükben az önmegvalósításnak is. Mindez pedig könnyen oda vezethet, hogy egy középkorú nő olyan sokféle szerepben találja egyszerre magát, ami az összes idejét felőrli, és a folyamatos megfelelési vágy csak erősíti benne az önmagával való elégedetlenséget.
Az életközép válság egy normatív krízis, ami olyan életszakasz változást jelent, ami majdnem mindenki életében okoz valamilyen érzelmi válságot, hangulati ingadozást. A legtöbb ember ebben az életszakaszában elgondolkozik arról, hogy hol tart most az életében, sikerült-e megvalósítania fiatalkori álmait, céljait. Ijesztő tud lenni az a tudat, hogy az élet véges, és, hogy nem minden felett van befolyásunk, ezért a halálfélelem is gyakran megjelenik ebben a korban. Bár nem tűnik egyértelműnek az összefüggés, de gyakran ez vezet a hirtelen döntésekhez: ilyen lehet a családi kötelék felbontása egy fiatalabb vagy vonzóbbnak tűnő partner kedvéért, egy korábban stabilnak tűnő munkahelyről való kilépés, hirtelen karrierváltás, vagy akár egy régóta vágyott drága ház vagy autó megvásárlása. Érdemes tudatosítanunk, hogy ez az időszak sokféle lehetőséget rejt magában. Azonban jobb, ha mindezt tudatosan, akár egy szakember támogató jelenlétében tesszük meg, mert ez megvédhet bennünket az esetleg visszafordíthatatlan vagy később magunk előtt is nehezen felvállalható döntésektől.
Pozitívan is tekinthetünk arra, ha időről-időre újraértékeljük az életünket...
Pozitívan is tekinthetünk arra, ha időről-időre újraértékeljük az életünket, melynek kiindulásaként a bizonytalanság, feszültség megjelenése egy figyelmeztető jel lehet azzal kapcsolatban, hogy elfáradtunk, valami újra van szükségünk.
Ahhoz, hogy képesek legyünk felmérni a teljesítőképességünket, „elég jól”, és a belső igényeinknek megfelelően vezetni az életünket, szilárd önértékelés és önismeret szükséges. Persze kinek van manapság ilyen, hiszen a folyamatosan felmerülő külső hatások, elkerülhetetlen kudarcélmények hatására mindenkinek ingadozik időről-időre az önértékelése, és a hétköznapok hatékony működtetése érdekében hozott kisebb-nagyobb kompromisszumok hosszú távon szintén rombolást okozhatnak az önbizalmunkban. Ilyenkor érdemes visszanyúlni, akár szakember segítségével átgondolni azt, hogy honnan jönnek a magunkkal szembeni elvárásaink, magunkat és helyzeteinket minősítő gondolataink, melyek valóban a mieink ezek közül, és melyeket hozzuk a családi mintáinkból, idő közben kialakult hiedelmeinkből. Mik valójában az életünkben fontos értékeink, céljaink, milyen szerepeket töltünk be az életünkben, ez mennyire tölt el bennünket elégedettséggel, és ehhez képest milyen irányba lenne érdemes elmozdulnunk. Ha készen van a terv, ami nem külső elvárásokon, hanem a mi valós, belső igényeinken alapul, akkor már könnyebb megfogalmaznunk azokat a lépéseket akár magunk akár a környezetünk felé, amelyeket napról napra megtehetünk, javítva ezzel közérzetünket, önmagunkkal és a világgal való elégedettségünket.
Sokan azért mondanak le ebben a korban az önismereti munkáról, mert úgy gondolják, hogy már régen eltávolodtak az általuk megálmodott életviteltől, saját magukról kialakított képüktől, csalódottságot élnek meg önmagukkal kapcsolatban, és úgy érzik, hogy nem szeretnének még mélyebben elmerülni ebben a kudarcélményben. Ilyen esetben érdemes felidézni, hogy az érettségünk és kialakult személyiségünk egyik fokmérője, hogy már megtapasztaltuk, hol vannak a külső és belső határaink, és ugyanúgy, ahogy azt is gyorsan el tudjuk dönteni, hogy milyen árnyalatú alapozóért nyúljunk a polcon, tudatosan megdolgozott élettapasztalatainkat az életvezetésünkben is előnyünkre fordíthatjuk.
A szöveget írta:
BODOR LILLA
-
Mentálhigiénés szakember
-
Irodalomterapeuta
-
Képzésben lévő pár- és családterapeuta
-
Coach
-
Tehetségsegítő tutor
-
Stresszkezelés és hatékony kommunikáció facilitátor
